Szikrákat sír a rönk. Megadja magát a tűznek, mely kíméletlenül rágja, hogy egészen a magáévá tegye és végül eleméssze. Már órák óta tart ez a kegyetlen szerelem, melyből reggelre csak a semmi marad. Tanúként a Hold figyeli őket. Ezerszer látta már ezt a nászt és ismeri már a történetet, de hagyja, hogy a tűz kitombolja magát és az ág elroppanjon.
Kövér udvarából fényvirágok érkeznek, melyek halovány derengésbe öltöztetik a tisztást és ad ránk tulipánruhát. Magasba emelt kézzel forgunk és pörgünk, összeköt mi szemmel nem látható. Hosszú hajunkba egymásnak font koszorú illata bódít. Tavaszi Napforduló van.
Mára rég elfelejtette ajkunk a dalokat. Lábunk már nem emlékszik a régi lépésekre, de az emlék, még mindig a szívünkben rejtőzik.
Egy örökké belénk kódolt mágia mindannyiunkra hat. Mikor egyikünk épp életet ad, egymást összekötő erővel szülünk mind. Együtt sírunk és együtt nevetünk huncut kis fruskaként, amikor a boldogság megcsípi valamelyikünk arcát.
Alkalomadtán persze egy egyszerű jégkrémpálcika jól forgatható harcieszközzé válhat a kezünkben, mikor elszabadul a feminin energia és egy másik nő szeme a célpont, de létezik egy örökérvényű áthatolhatatlan, vastag húr női energiákból, mi összezár, ha egyikünk elgyengül.
Máig viseljük hajunkban a virágkoszorút. Kinek nárcisz, kinek mezei katáng.
Ruháink alatt ott rejtőzik a Hold adta tulipán. Boszorkányok vagyunk mind.
#friends#women#személyesblog#boszorkány#barátság#nikolettagler