Mindig megihlet, mikor látlak. A szemedben a történet arra kér, hogy folytassam. 
Két öreg barát, kik találkoznak egy pohár borra, mely az örömtől édes. A meg nem élt kalandoktól gyümölcsös, az elképzelt sorstól nehéz.
Sosem szólnak, csak nézik egymást és így mesélnek.

Ősi darab a miénk. Rég nem játszák.
De néha, egy fényből szőtt, áldott percben a bábmester egymás felé fordítja fejünk. 
Szökőévente. Csupán egyszer.
Ekkor a mosoly a szád szélén egy cérnán felfelé húzza az enyém is. 
Úgy hívom ezt a pillanatot: Ajándék.