Gyertyafénytől füstös, vágytól édes a bálterem. Átizzadt selyem csúszik az ujjak alatt. 
Színes gondola úszik a mosolyt rejtő legyezőn át és lehel felém parfümös éjszakát. 
A szemed csábít többre, mint ez a keringő. 
Fűzőn keresztül is vibrál a hüvelyked, ahogy egy pillanattal lejjebb csúszik, mint illendő. Csiklandósan kér újabb táncot a kertben pletykáló tiszafák mögött. 
Kétszáz éves matrónák hívnak piros bogyóikkal közelebb, hogy többet lássanak a felcsúszott szoknyáknál. A fodor alatt bujkáló kacérságot. A hajlatokban őrzött titkokat.
Hegedű szárnyal Éjjeli walzer hangjain és akaszt csontszínű tollakat a hátamra, hogy vele repülhessek. Az ég a legtisztább csókot ígéri. 
Mégis…nem akarok mást, csak azt a füstös, átizzadt pillantást, ott a bálteremben, miközben édesen, fájón cirógat a hegedű. 

(A kép forrása: Internet The end of the ball – Rogelio de Egusquiza) #személyesblog#nikolettagler#szerelem