A horror nem az én műfajom. Idegrendszerileg nem bírom. Volt néhány kísérletem az évek alatt, de öt perc után két hétig kerestem a lefolyóban a gumiembert, aki a zsigereimen keresztül barátkozott volna velem. A mai napig sem ittuk meg a pertut, de az ereimben érzem, hogy azóta is ott gubbaszt és vár. 
És aztán ott volt az Ideglelés, ami úgy tarkón vágott, hogy azóta is furán fordítom a fejem, ha hirtelen szólnak hozzám. Enyhe rángással.
Hétfőnként a koleszban kifeszítettük a gyűrött fehér lepedőt a negyedik emeleti Pálmaház végébe és pontban hatkor kezdetét vette a FilmKlub.
Amolyan piknikes hangulatú esték voltak ezek. A földön vertünk tanyát. Plédekből és székpárnákból állt hevenyészett mozikuckónk. A békesség szigete.
Előre elmondták, hogy a film megtörtént eset. Olyannyira, hogy a videokazettát egyenesen Maryland-beli Black Hillsnél találták meg, ahol a fiatalok eltűntek. 
Már az első negyed óra után letáborozott testemben a rémület, ami random húzigálta agyamban azokat a szálakat, melyek a vegetatív szerveimmel vannak összekötve. Se köpni, se nyelni, se semmi. 
A mélyponton, mikor a szereplők lihegtek közvetlenül a képembe már csak a plédbe csavart testemet láthatta a kívülálló. Arccal a földhöz szegezve, kezeim a fülemen. 
Szánalmas kis testemnek a kenyelemdöfést a film vége adta meg. Akkorra már csak egy fa voltam. Vegetáltam. Szelíden ringatóztam, amerre a szél fújt. 
A kezemmel a fülemre mért nyomás miatt kialakult vákuum örök süketséget ígért. Testemmel Odüsszeusz tűnyi lyukakon képes lett volna átlőni ama nyílvesszőt. 
És az az áruló szem, próbált kifordulni tengelyéből, hogy csak egy pillantást vethessen azokra a szerencsétlenekre, ahogy rohantak valami ház felé abban a szürke erdőben. Aztán elsötétült a kamera és ennyi. 
Megviseltségem hetekig tartott. Mindenhol szörnyeket és kamerával menekülő turistákat láttam.
Tizenöt év kellett, hogy beismerjem, egy zseniális filmélményben volt részem, mert mai napig emlékszem a FilmKlubban érzett rettenetre, amiből csak nehezen ocsúdtam fel. 
Mivel szeretem fűszerezni az életet, tíz évente egy horrort azóta is beiktatok, csak hogy meg legyen az alaphangulatom. Egyébiránt: Doc Hollywood mindörökké Ámen!