A hálószoba ablakból pont oda látok, ahol ezek ketten összegabalyodtak. 
Nyáron az akác hitehagyott gardedámként, gyorsan növő ágaival takarja el őket. Hátat fordít és levél füleivel hallgatja a suttogást, az édes kis csókokat. -Csak halkan játszd most…Ne sírjon a szíved olyan nagyon.. – inti csendre a tücsköt, aki lassan fogja le a húrt kicsiny hegedűjén, hisz tudja milyen boldogság a hallgatózás egy akácnak. 
Ahogy ritkulnak a szirmok és a kabátját fogasra akasztja az ősz, egyre kevésbé tudnak elrejtőzni. Elképzelem mi lesz télen, mikor a csupasz ágak hiába nyújtják reszkető kezeiket, hogy egy pici meleget kapjanak a tűzből, mely belőlük árad. Nem lesz már ki ne látná, ahogy a nő hajában a sárga virágok ráborulnak a magas férfi örökké zöld zakójára. Gondosan tűzdelt ruháját tépi a virághajú. Kapaszkodik végtelenül, szereti időkön át. 
A szobám ablakán, amikor kinézek, most is látom, ahogy öleli a luc hosszú karjaival vékony derekát a sárga kúszó virágnak és arra gondolok milyen szép is a szerelem… #személyesblog#nikolettagler #szerelem #mese