Talán közhelyes, hogy az álmoknak teremtő ereje van….Talán nehéz álmodni, mikor az ember nagyon mélyen van és azt érzi képtelen bármire. De az ecset mindig nálad, hogy fess egy képet a lelked virágáról elméd hófehér,

A horror nem az én műfajom. Idegrendszerileg nem bírom. Volt néhány kísérletem az évek alatt, de öt perc után két hétig kerestem a lefolyóban a gumiembert, aki a zsigereimen keresztül barátkozott volna velem. A mai

A tatami két végében állunk. Szemébe nézve látom a sorsom megpecsételődni, mert itt nem lesz kegyelem. Bármilyen ádázul harcolok ellene, bárhogy feszülök is meg, mindig legyűr. Nem ez az első küzdelmünk. Azt hiszem ismerem már minden

Szikrákat sír a rönk. Megadja magát a tűznek, mely kíméletlenül rágja, hogy egészen a magáévá tegye és végül eleméssze. Már órák óta tart ez a kegyetlen szerelem, melyből reggelre csak a semmi marad. Tanúként a

Apám a fákon rejtőző madárfütty. Anyám a fűszálon táncoló harmat. Apám a nyári zivatar hangossága. Anyám a csitító lágy tavaszi szél. Apám az indián sátrában a mese. Anyám meleg takaró a didergőnek. Apám a sínen

Álmomban gladiátor voltam. A hőségtől izzadva léptem át az arénába vezető kaput, mely fölött az Élet Kapuja felirat állt. Rozmaringcsokorral áldották meg ezt a számtalanszor megtett utat. A homok a talpam alatt sercegett, ahogy közeledtem